FIGAMU VIII. kongresszusa

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportja idén immáron nyolcadik alkommal rendezte meg éves konferenciáját 2013. április 12-14. között Balatonalmádiban közel 200 résztvevővel. A rendezvény elsődleges célja a fiatal gasztroenterológusok illetve a gasztroenterológia iránt érdeklődők számára lehetőséget nyújtaniaz egymás közötti, valamint a gasztroenterológia és annak határterületeinek elismert képviselőivel való eszmecserékre, kérdésfeltevésekre, kapcsolatteremtésre.

A kongresszus fő témái idén az endoszonográfia, a táplálásterápia, valamint a gasztroenterológia és várandósság határterületei voltak. Külön örömünkre szolgált, hogy a rendezvényhez a Fiatal Sebészek Szekciójának (FISESZ) első kongresszusa is csatlakozott mintegy 200 résztvevővel, melynek kapcsán egy közös szekcióban az epeúti betegségek multidiszciplináris ellátása is megvitatásra került. Időközben az előadók által a rendelkezésünkre bocsátott előadásanyagok pdf formátumban a honlapunkra is felkerültek, csakúgy mint a rendezvényről készült fényképek, melyek a www.figamu.hu címen érhetők el, jó böngészést kívánunk! A közönség által az egyes szekciók legjobbnak ítélt esetismertetések előadóinak külön gratulálunk, így Dr. Theisz Jánosnak, Dr. Bogsch Borbálának, Dr. Szász Norbertnek és Dr. Visnyei Zsoltnak.

A kongresszus hivatalos megnyitója előtt délelőtt az előzetesen regisztrált résztvevőkmanometriás és kapszula-endoszkópiás tréningen is részt vehettek, melyek a visszajelzések alapján igen hasznosnak bizonyultak.

Köszönjük mindannyiótoknak az aktív résztvételt mind a szakmai, mind pedig a társasági programokban. Mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk és találkozunk jövőre újra Balatonalmádiban, 2014. április 4-6. között!

Egyes előadók előadásanyagai elérhetőek PDF formátumban: